Kecske mese

Második rész

Sebaj, gondolták, hamarosan találkozunk barátunkkal, ő biztosan örülni fog nekünk! Fertályóra múlva, mikor éppen megszomjaztak volna fürge ügetésük közben, csillogó tavat vettek észre. Na, gondolták, már nem lehetünk messze. Valaki, aki még a vödörből is vizet fakaszt, biztos ilyen helyen lakik! Meg is láttak egy kis faházat, szinte pontos mását annak, ahol ők laktak. Boldogan vették útjukat felé, útközben rágcsáltak egy kicsit, hisz nem akartak üres hassal beállítani. Mikor megérkeztek, némileg csalódva vették tudomásul, hogy a ház nyitva, de senki sincs éppen otthon. Sebaj, gondolták, leülünk ennek a takaros háznak a tornácán. Vártak, vártak, de senki sem jött. Mit tehettek volna, hazatérni már túl késő volt, különben se voltak ismerősök a környéken, nehéz lett volna megtalálni a haza vezető utat. Elszunyókáltak, aranybarnára sült pirítóssal és frissen szedett petrezselyemmel álmodtak.

Reggel aztán megjelent két szigorú hátsó lábon járó, akik (cseppet sem illendő módon), rögvest távozásra biztatták Irenkáékat. Vlaszticska szólni sem tudott döbbenetében (ő különben is a csendesebb kettejük közül), Irenka viszont ékes kecske nyelven magyarázta nekik a helyzetet. Végül is úgy tűnt, a két illető legalábbis részben megérti őket. Akárhogyan is, barátságosan viselkedtek, s elnézést kérve kopácsolni kezdtek a házban. Bár kecskéül nem beszélt a két jövevény, ebből Irenka és Vlaszticska megsejtette, hogy nem jó helyen járnak. Már éppen távozni készültek, mikor -láss csodát, kedves olvasó- jó barátjuk megjelent, méghozzá nem üres kézzel: sajtos tallért hozott zsákjában, s nagy adag, ámbár ehetetlen szeretetet.

Válasz

Kecske mese

Első rész

Történt pediglen, hogy Irenkáért (leánynevén Aranka), a kecskemamáért és lányáért, Vlaszticskáért, hajnalban eljött egy fekete autó. Na jó, valójában kora délután történt az eset, fekete autó helyett pedig sárga jött, s bár így a történet kezdete nem annyira drámai, a végeredmény mégis ugyanaz: a két kecske akarata ellenére elkerült otthonról. Nem akartak ők menni, dehogyis akartak! Ám négy idegen leteperte, bezsuppolta őket, majd egy szögesdróttal körülvett, komor épület... Ej, színes képzeletem megint elragadott! Jogos a feddés, kedves olvasó. Csitulj képzelet, hisz a végén senki sem fog hinni nekem! Valójában Irenka és Vlaszticska egy szép, erdőszéli kertbe került sok-sok gyommal, bokorral, fával, zsenge hajtással, virágzó csipkerózsával körülvéve. Még egy kis árnyékot adó faház is jutott nekik, szénával bélelve, tán kívánni se lehetett jobbat. Napközben kettesben legelésztek, ropogtatták a fenyőtűt, majszolták a tölgylevelet, csipegették a csipkerózsát.

Reggel és este még látogatót is kaptak egy furcsa, két lábon bukdácsoló lény személyében, aki -jó vendéghez illően- sosem jött üres kézzel. Hol egy kis almát, karfiolt, répát, hol pirított kenyeret (mely tudvalevően a legnagyobb kedvence a kecskének) hozott, de bővében voltak búzának, kukoricának, napraforgónak is, sőt: a furcsa idegennek hatalmában állt vizet fakasztani a piros vödörből, amin kecskéink igencsak elámultak.

Csodáljuk-e? Alig várták, hogy eljöjjön az idő és az idegen csetlő-botló alakja feltűnjön a kapuban. Annyira megszerették egy idő után furfangos trükkjeit (kicsit talán a lényt magát is, minden furcsasága ellenére), hogy otthagytak volna csapot-papot, csak hogy követhessék. Aztán ez egyik nap, miután a lény éppen elment felfedezték, hogy egy kis munkával ki lehet tágítani a kerítést éppen annyira, hogy egy kecske kiférjen. Irenka szorgalmasan dolgozott a szabadulás reményében, miközben lánya hatalmas bak(egész pontosan gödölye)ugrásaival és vidám mekegésével elterelte a szomszédok figyelmét. Nem telt bele sok idő, a két kecske a kerítés túloldalára került, és vidáman ügettek arra, merre fürge lábuk és turcsi orruk vezette őket. Útközben találkoztak nem is egy, de tucatnyi két lábon járó lénnyel, akiktől illően, ékes kecske nyelven kérdezték, merre találják azt a bizonyost, kinek zsebe mindig tele pirítóssal. Ki tudja, hogy vajon tudatlanságból, vagy udvariatlanságból, de a lények nem válaszoltak. Mi több, egy répa nem sok, de annyival sem kínálták Irenkát és Vlaszticskát.

Válasz